EGY SZEKÉR KEREKEIHEZ

Szomorúan merülnek a kerekek a sárba
egyhangú, visszatérő, újrafájó nyögéssel.
Az iszap puha könnye remeg oldalt leválva,
csendesen hull le, lassan, lágyan pereg a földre
nyugodt ütemű, fáradt, bársonykerek siráma.

Ezen a fán, mely nyögve panaszkodik az útnak,
csattogott víg madárhad surranó, pelyhes szárnya,
és borzas, tömzsi ágak nevettek zöld örömmel
a májusi szelecske áramaival játszva.

Kövéren jár a bánat, a halál kövéren jár,
széthajolnak az ágak, kerék süllyed a sárba…
S az ormótlan szekéren, zöld gallyak közt, vidáman
füttyög egy víg legényke, s szellő fordul szavára.