ÖREG HOLMIK

A vén dolgok szomorúak, kopottak,
titkot tudnak hallgatagon s fakón,
tanúi holt életeknek s koroknak,
melyek nem élnek az emlékezetben;
haldokló hangon, nyugtalanitón
nyögnek, ha végigtapogatjuk őket
borzongva és a fülünkbe lehelnek
egy különös históriát, amelyben
minden szót pókhálók sötétje tölt meg
s lantok pengése, lágy fekete selymek.

Elszíntelenedett miniatúra
egy bútor sötét fiókjába rakva;
rozsdapettyes tőr, megsárgult levélke;
kopott festésű tábla, ósdi-durva,
mert marja az idő poros haragja;
kevély és gőgös történelmi jelvény,
melyen a smaragd rozsda fém-penésze
a latin feliratot eltakarja;
hajdanvolt sekrestyék ó-misekönyve;
fantasztikus tükrei tűnt koroknak,
melyeknek hűvös higanyába törve
elmúlt idők árnyképei borongnak;
cifra láda, dukátokkal becses vén
kereszt, kit sok haldokló nedvesített
kínos könnyel, csókká izzítva nyelvén
súlyos és mély szeretetét a szívnek;
vén karszék Córdobából; faliszekrény,
hol kincset őrzött valamely zarándok
s hol most csupán molyokat rejt az ajtó;
gyűrű, melyet finom ujjára rávont
egy tűkardos és nyakfodros hidalgó;
iniciálék, pergamenten állók;
vanília-szagú, finom batisztok;
selymek, gazdag brokát-szövésűek, kik
foszló, lágy szövedékként szertenyíltok;
hárfán a húr, mely pengi még siralmát;
érthetetlen monogrammokat antik
ablakrácson formáló vasrudacskák;
kincsei nem sokaknak – álmodóknak,
kik veletek szívesen rostokolnak
s vallomástokat hallani akarják!

Fantasztikus, ódon s fanyar ízével
az illatos múlt ábrándunk megáldja
és elröpít hízelgő messzeségben
rejlő helyekre, tűnt és jobb korokba;
tűnődő költő ezért tartja sokra,
azért oly édes és kedves szívének
krónika, história, monda; drága
neki finom szín, stílus, tiszta forma,
a misztikus és furcsa sejdülések
s az ódon holmik tompa illat-árja.