SZERETTÉK EGYMÁST

Szerették egymást!
Kék ajkuk szenvedett a fénytől a hajnal özönében.
Kemény éjszakából kilépő ajkuk,
felhasadt ajkuk. Hol van a vér, a vér?
Hajóvá vált, félig éj és félig fény ágyon szerették egymást.

Szerették egymást: mintha rezzenő virágba mély tövis ér
s ujjaim közt új, szerelmes, sárga drágakő forog.
Mikor az arcok bánatosan pörögnek, méla holdak,
s fel-felragyognak, ha lesújtanak a csókból font ostorok.

Szerették egymást éjjel, mikor a föld alatt
mély kutyák lüktetnek, álmukban elnyújtóznak a völgyek,
mint archaikus vállak, s érzik, hogy lágyan kisimulnak:
simogatás, selyem, kéz, érkező hold, mely alig érint.

Szerették egymást szerelemmel a hajnal oszlopai közt,
a kemény éjszakába börtönzött kövek között,
melyeket keménnyé tettek, mint az órákba dermedt testek
s mint a csók, mely fogról fogra csattan.

Szerették egymást nappal, míg a tengerpart nő, dagad,
a combokat selymes lábukkal habok simogatják
s testek emelkednek a földről és magasan lebegnek.
Szerették egymást nappal tenger fölött és ég alatt.

Tökéletes dél! Lágyan, ismerősen szerették egymást,
legmagasabb, fiatal tenger, tág meghittség,
a már megélt magánya, mint bágyadt testek a magányba,
távolban elvesző horizontok dalolva egymásba folynak.

Szerelemmel szerették egymást, mint a tiszta hold,
mint a kerek tenger, mely az ég arcára fordul.
Ájult vizek alatt elsötétült arcukon
zene nem lebben, tűnő-térő vörös halak derengenek fel.

Nappal, éjjel, alkonyok, hajnalok, terek,
új habok, régiek, menekülők, örökkévalók,
tenger és föld, hajó, ágy, toll, kristálynyi láng,
fém, zene, ajak, csend, növény, világ,
nyugalom, az ő alakja. Szerették egymást. Szétkiáltom!