VIDÁM CSÓK

Vidám csók, gondtalan galamb, kezek közt
fehér tündöklés, nap vagy fodros felleg.
Még csak el se szállna a szívem, a hőség elegendő
s elég a fésült szárny is, hogy szétnyíljon élő ajakká.

Kinn a nappal sejlik és csak a szerelem nő
s beleborzongsz, hogy szájunkon szület meg minden élet,
minden megölhetetlen csók, minden szárnnyá táruló száj,
minden halálos, fojtogató szárny s szemünk sötéten bezárul,
szemhéjaink mély éje alatt aranyló fények raja jár.

Jöjj, jöjj, meneküljünk csöndesen, ahogy a szerelem nő!
Az élet hőség, mely egymagában az egész világ
és szelíd zene, mely a lábak alatt hullámzik remegve,
világ, mely magában repül fényt szórva, csillagokat szórva,
mint egy test vagy két lélek, mint ősszel az utolsó madár.