FEKETE SZÍV

Fekete szív.
Idegen, elmúlt életek rejtvénye, vére,
szemeim előtt hangzó leghatalmasabb miért,
jel, amit a hold fényében a tágranyilt szem nem ért.
Fekete vér, fájdalmas szív, messziről indítod útnak
bizonytalan lüktetéssel, meleg áramlatokkal;
nyár súlyos párája, folyó, melybe belehullok,
fény nélkül suhan az ár, illat és szerelem nélkül, mint a csend.
Egy test szomorú története ez, egy testé, mely úgy él, mint a bolygó,
mint a hold, a hold, melyet a mindenség elhagyott már.
Csupa csont test: húsok emléke a csonton.
Itt, itt a földön feküdve, a gyér sás közt,
a zöld jelen közé, a mindig friss közé ledülve
látom, hogy minden bánat, árny, nedv, megtörő színek üdve,
a vér örök magányos gyanúját figyelem.
Fájdalomból vagy holdból született fekete szív.
Te szív, mely egykor két kéz között dobogtál,
te csók, mely ott hajóztál a vörös vérerek között,
te test, mely ráfonódtál egy remegő sövényre.